Egy kedves vadász hölgy osztrák ismeretségén keresztül kaptam lehetőséget erre a fantasztikus vadászatra. Ez tényleg nem mindennapi dolog. Azt mondják az ottani Jagerek, hogy ez egy másik dimenzió, és ezt megtapasztaltam én is. Az egész sztori még márciusban kezdődött, amikor egy Kapos CTSz- es közgyűlés szünetében Erika megmutatta nekem a november végén elejtett zergéjéről készült fotókat. Rengeteg lobbizás, alkudozás után szeptember 4-én telefonáltak, hogy három nap múlva péntek 12 órára érkezzek meg Taxenbach-ba. Ott fog várni rám Manfréd a vadászmester, majd onnét megyünk át Raurisba, ahol lesz a zerge vadászat.
Mondták még azt is, hogy vihetek magammal egy kísérőt. Fel is hívtam Varga Jani barátomat, aki jó sok telefon után igent mondott a meghívásra. Erősen be volt táblázva munkával arra a hétvégére, de egy ilyen meghívásnak nem tudott nem eleget tenni. Utólag azt mondta, hogy nagyon tetszett neki és bármikor indulhatunk a következőre.
Kezdődhettek végre az előkészületek, mivel nincs fegyver-útlevelem, nem vihettem a saját puskámat, ami miatt szívtam a fogam, ugyanis a nyáron ráértem volna ezt a papírt elrendezni. A szállásunk 1400 méteren egy fenyőerdő közepén volt és minimum 3 óra sétára bármilyen bolttól, ezért annyi kaját kellett pakolnunk, hogy elég legyen a hétvégére. Plusz a két helyi vadászt is nekünk kellett etetnünk. Aztán meg sportos vadászruhát a mászáshoz, meg meleget a leshez. Most utólag azért máshogy pakolnék, mint akkor. A Vitarával mentünk mondván, hogy összkerekes és majd simán felmegyünk vele a hüttéig. Egy darabig mentünk is vele fel a hegyre mikor szólt az öreg Manfréd, hogy hagyjuk ott egy parkolóban és üljünk át az ő X3-as BMW-jébe. Ennyiből mehettünk volna személy kocsival is gondoltam magamban. A helyzet az, hogy csak engedéllyel rendelkező autó mehet fel a hegyre. Aztán megálltunk a Bömbivel és kipakoltuk a cuccot. Az öreg ellépett, hogy hoz egy rendes terepjárót.
Hamarosan megjött egy kb. 20 éves Pajeroval, aminek az első két kerekén hólánc volt, na itt már éreztük, hogy ez a hétvége egy sportos, kemény menet lesz. Murvás út kanyargott felfelé, több helyen keresztbe teljesen elmosta a víz, és az út melletti háromszög alakú táblába írt 24% jelezte, hogy nem ok nélkül zörög a lánc a kerekeken. Hol marha, hol pedig birka karámokon át vitt az utunk felfelé, ilyenkor mindig ki kellett szállnom és a kaput nyitni, majd pedig csukni. Erre olyan 15 alkalommal került sor, ebből is látszik, hogy náluk igen nagy becsülete van az állattartásnak, nem mint itthon :-(. Aztán megérkeztünk a jágerlakhoz. Szerintem kétszáz évvel ezelőtt is pont ez a ház fogadta a vadászni, vagy túrázni vágyó Güntereket. Fűtés fával, világítás gyertyával, budi az erdőben egy fabódéban. A hütte előtt volt egy vályú és abba vezették bele a hegyi patak kristálytiszta vizét, ami bár egészséges, de irgalmatlan ( három centis) hideg volt a szombat esti zuhanyhoz.
Odaérkezésünk után egy órával már indultunk is egy "közeli" magasleshez, amelyről inkább csak novemberben szoktak vadászni, de ilyenkor már nem lett volna időnk felmászni a hegytető közelébe. Azért ehhez a közeli leshez sem volt olyan könnyű feljutni, volt ahol hegymászókötélbe kapaszkodva húztuk fel magunkat a függőleges sziklafalon. Másfél óra erőltetett menet után értünk oda, szinte végig egy csodálatos, fenyővel borított hegyoldalon kapaszkodtunk fel, néha két, néha meg négylábon. Végre felértünk, Manfréd és én a lesen, Jani barátom pedig egy fa tövében foglalt helyet. Kb 3 órát töltöttünk el itt a hegy kémlelésével, de messze úgy 1 km- re tőlünk felfelé láttunk csak zergét.
Lőtávolban volt pár hegyi őzbak meg néhány spíszer bika, de ezek enyhén szólva is nagyon picik az itthoniakhoz képest, meg ugye mi hegyi antilopra váltottunk jegyet. Sötétedés előtt picivel elindultunk vissza, mit mondjak, lefelé húzósabb mászni.
Este aztán még várt ránk egy kis meglepetés, mert az én mindig vidám Jani barátom otthon hagyta a szalámit, a pálinkát meg az öregnek ajándékozta. Viszont hozott nagyon pöpec ikeás napelemes olvasólámpát a fenyőerdő közepére, ki is támasztottuk vele az ajtót. Az általam hozott kolbász meg szalonna pont elég volt a két vendéglátónknak, mi meg ettünk májkrémes kenyeret, de csak vékonyan kenve, mert kevés májkrémünk volt. A paprikámnak is felettébb örültek -fene a gyomrukat. Mikor pakoltuk össze a vacsora maradványait, megkérdeztem, hogy kirakhatom- e a maradékot a párkányra, de mondta a Fritz, hogy vannak medvék, ezért meg ne próbáljam, mert megérzik a szagát és idejönnek. Így utólag szerintem csak tréfált vele, de ott elhittem, pisilni is puskával jártam ki. Szerencsére bort azt vittem bőven, azzal jóllakva aztán befeküdtem az ágyba és felhúztam az órát hajnali fél háromra.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése