Elég későn feküdtem le,túl sokáig olvastam. Hajnali kettőkor már szólt az ébresztő az almásnokiából, nehéz ám ilyenkor nem visszafeküdni. Négyre kellett Magyarmecskére érnem a vadászházhoz, ott találkoztam Csabával a hivatásos vadásszal. Egy gyors kávé, ez volt a harmadik aznap reggel, és már indultunk is ki Gusztiért, aki ezt az egészet megszervezte nekem. Ő kint volt egész éjjel vaddisznó várva, de nem járt sikerrel aznap, viszont másnap amikor én is meglőttem az első kanomat, neki is sikerült egy közel akkorát elejteni.
Így hármasban mentünk ki őz bak lesre. Egy darabig a Csaba vitt minket a Fordjával, majd kb egy kilométert gyalogoltunk, sokszor megálltunk, kémlelgettünk az erdő sarkán, fasorok szélénél, hogy van e bak valahol a mezőn. Picit szűkös volt a hely a magaslesen, de a rutin meg az évek...., szóval azért elfértünk. Egy lucerna tábla közepén voltunk és onnan távcsöveztünk körbe, láttunk is több bakot, volt amelyik túl messze volt még ahhoz is, hogy a Csaba 30 szoros nagyítású Swarovski spektivjével elbíráljuk, meg volt olyan is, ami bár gyönyörű kb 400 grammos agancsot viselt, még csak közép korú lehetett és így nem bántottuk, talán majd pár év múlva. Aztán már pont feladtuk volna, amikor az erdőből nekünk bal kéz felől kilépett egy gyenge agancsú, selejt bak, pont megfelelő egy ilyen kezdő vadásznak, mint én. A Csaba szólt, hogy ha gondolom akkor meglőhetem. A Guszti előre hajolt én rádőltem a hátára, a puskát kitámasztottam a les szélére, majd kb nyolcvan méterről blatton lőttem a bakomat. Visszaugrott az erdőbe és a lövés helyétől úgy harminc méterre a fák között találtuk meg.
Ezután következett a vadászháznál a bak vadásszá avatásom, ott volt a Guszti a Csaba és a helyi VT elnöke az Ernő is.
Gusztival az első őz bakom mellett:
Csabával a helyi vadászmesterrel:
A trófea:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése