Augusztus közepén a Laci bácsival megbeszéltem, hogy a társaságuk területén vadkár fejében lőhetek két nagy őz bakot. A helyzet az, hogy valószínűleg életem két legszebb trófeájáról van szó, és mégsem tudok róluk oldalakat írni, kicsit olyan ez mint amikor megakad az ember torkán a szó.
A Guszti elkísért a vadászatra, ő hívta a sípjával a szerelmes őz legényeket, a puska viszont nálam volt. Már vagy két órája próbálkoztunk két bakot is sikerült behívni, de picik voltak, mi pedig most nem értük ám be akármivel. Ezután beültünk a Toyotába, hogy megegyük az uzsonnára hozott szendvicseinket. Miközben kajáltunk láttuk, hogy a fasoron túli táblán egy nagy bak kerülget egy sutát, teljesen bele volt feledkezve a nagy szerelembe. A távolságot megmértük a Guszti távcsövével, 230 méterre voltak tőlünk, ami nem olyan sok, de nem mertem megkockáztatni a lövést egy ilyen szép állatra, ezért elindultam gyalog a fasor felé. A fasor két domb között a völgyben van egy patak mellett, láttam, hogy a két őz elindult jobbra, ahol van egy nyiladék a fák között, én futni kezdtem, hogy előbb érjek oda mint ők. Egy kilométert futhattam mire elértem a célom és a fasor sarkánál megálltam, előre lopakodtam, és ott állt velem szemben a nagy bak kb 100 méterre, feltámasztottam a puskát a lő-botomra, próbáltam megnyugodni a nagy rohanás után. Ilyenkor nehéz egy ponton tartani a célkeresztet, mert úgy jár az ember kezében a puska mintha az áram rángatná, meg hát a vadászláz se könnyíti meg a célzást. A Zoli barátom, akitől a puskámat vettem adott nekem egy jó tippet ilyen esetre. Nem egy ponton kell tartania célkeresztet, úgy se marad ott, hanem lentről felfelé kell emelni a puskát, a vad mellső lábán végigvezetni folyamatos egyenletes sebességgel és amikor megfelelő magasságba ér, akkor elnyomni az elsütő billentyűt. Így tettem, lőttem, a mi Rómeónk tűzbe rogyott, a Júliája pedig aki addig mellette állt elszaladt.
Fantasztikus volt ez a vadászat, nagyon jó volt a Gusztival közösen bírálni a bakokat, sokat tanultam belőle, meg a sípolás tudományát is igyekeztem ellesni tőle. Igazi vendég vadásznak éreztem magamat, akinek profik dolgoznak a keze alá.
A bírálat után bronz érmet kapott.
A következő délután a Karcsi kísért el, hogy a másik nagy bakot is kézre kerítsük. Felültünk egy lesre, én sípoltam be is jött egy kis bak, de azt nem bántottam. Ezután egészen estig semmi nem történt, azon kívül, hogy a Karcsi elszívott fél doboz cigit. Megbeszéltük, hogy ha nem sikerül az őz vadászat akkor kint maradunk éjszakára vaddisznó lesre. A nap már leszálló ágban volt, kezdett szürkülni az ég, amikor besétált a szóróra a nagy bak. Ötször-, hatszor is megnéztem a keresővel, mire a puskához nyúltam volna, nem hittem a szememnek.
Meglőttem és ő beugrott az erdőbe. Szügyön találtam el, nagyon erősen vérzett mégis elment vagy 70 métert. Nem csak a trófeája, a teste is hatalmas volt, győztük ketten kicipelni az erdőből. 2012- ben Somogy megye legnagyobb bakja lett, 1 grammal előzte meg azt a tapsonyi bakot amit a Vadászlap kiáltott ki legnagyobbnak.
Az arany érmes bakom (546g):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése